Még ha nem is látlak, tudom, hogy itt
vagy
Nyugtatva simítod háborgó lelkemet.
Gondoktól terhelt homlokom’ érinti
Súlytalan, gyengéd, mindig féltő kezed.
Párnát nyújtasz, ha elfáradtam
S magaddal feded be fázó lényemet
Ha eltévedek az élet erdejében
Hagyod, hogy kövessem tiszta fényedet.
Még ha nem is látlak, tudom, hogy itt
vagy
Érzem vigaszt nyújtó ölelésedet.
Könnyeimet csókokkal szárítod fel
Minden szavad beragyogja életemet.
Hangod, illatod végigkíséri
Boldog-boldogtalan perceimet
Megtartod bennem a lelket, mígnem
Végre újra Veled lehetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése